Az a bizonyos dallam

1. fejezet – Az a bizonyos dallam

A tengerpart csendes volt azon a szeptemberi délutánon. A nap aranyra festette a víz szélét, s a levegőben ott lebegett valami megmagyarázhatatlan, valami... tökéletes. Lara a cipőjét levetve sétált végig a homokban, ahogy minden délután. Nem keresett semmit, csak a gondolatai elől menekült – de aznap valami más történt.

A part mentén egy férfi ült. Hátát egy elsodródott fatörzsnek vetette, kezében hegedű, és a vonót lassan, érzéssel húzta végig a húrokon. A dallam – egyszerre ismerős és teljesen új – Lara lelkét is megérintette. Megállt. Hallgatta. Nem tudott nem hallgatni.

– Ez... gyönyörű – suttogta, amikor a férfi észrevette őt.

A férfi felnézett, mosolygott. Nem volt meglepett, inkább úgy tűnt, mintha éppen őt várta volna.

– Tudom. Nem én írtam. Csak megtaláltam valahol a szívem mélyén.

Lara leült mellé. A hegedű újra megszólalt. A dallam nem volt hangos, de betöltötte a teret. Olyan volt, mint egy párbeszéd – szavak nélkül.

És ott, azon a parton, két ember között lassan kibomlott egy szimfónia. Nem gyorsan, nem drámaian. Csak úgy... halkan, tökéletesen.