Aurora

8. fejezet – Aurora

A nap már lement, de az ég még nem sötétedett be teljesen. Az a puha, átmeneti fény ereszkedett a tájra, amely egyszerre idézi fel a múltat és ígéri a jövőt. Adrian a verandán ült, mellette Lara, és végre beszélni kezdett.

– Aurorával egy koncert után találkoztam… nem ismerősöm volt, nem kolléga, nem valaki, akit bemutattak. Egyszerűen ott volt. Egyedül ült a közönségben, és a tekintetével végigkísérte a mozdulataimat. Tudod, vannak emberek, akik nem tapsolnak, nem mosolyognak – csak hallgatnak, és közben valami benned megmozdul. Ő ilyen volt.

Lara csendben figyelte. Nem szakította félbe.

– A kapcsolatunk nem volt hangos. Nem voltak nagy szavak, se látványos gesztusok. Ő hallotta a csendjeimet, én meg játszani kezdtem miatta. Egy új dallamot, ami soha nem hagyta el a hegedűt – mert csak neki szólt. Nem tudtuk, mivé leszünk. Csak azt, hogy együtt más volt a világ.

Adrian hosszan hallgatott, mielőtt folytatta volna.

– Aztán egy reggel… már nem volt ott. Nem szólt, nem hagyott levelet, semmi búcsú. Csak eltűnt. Később megtudtam, hogy elment. Talán valami miatt, amit nem mondott ki. Talán én ijesztettem meg – vagy az érzés, ami túl mély volt, túl valódi.

– Sosem kerested? – kérdezte Lara halkan.

Adrian keserűen elmosolyodott.

– Kerestem. Minden egyes nap. Minden koncert, minden utazás mögött ott volt a remény, hogy egyszer meglátom az arcát a tömegben. Hogy egy dallam majd újra odavezeti hozzám. De a világ túl nagy… és én túl későn értettem meg, mit veszítettem.

A szél megmozdította a levelek sarkát a verandán. Adrian felnézett az égre.

– Amikor téged megláttalak azon az esküvőn, azt hittem, csak a fantáziám játszik velem. De te más voltál. Nem Aurora. De ugyanabból a csendből születtél, mint ő. És ettől féltem a legjobban.

Lara lassan megfogta a kezét. Szavak nélkül, csak egy mozdulattal.

– Akkor most... játszd el azt a dallamot. Amit neki írtál. Hadd halljam.

És Adrian játszani kezdett.

Nem volt benne harag. Nem volt benne bűntudat sem. Csak egy fájdalmasan szép búcsú – egy szimfónia, amely talán végre megszólalhatott... valaki másnak is.